Emésztő sötétség || .kávémelletti.

Műfaj: egyperces, H/C
Szereplők: Michonne x Andrea 
Megjegyzés: TWD fanfiction, femslash történet

 Szuszogva hajtottam fejemet vállára. Ujjammal körkörös mozdulatokat tettem köldöke sugarában, figyelve bőrünk kontrasztját. Lapos hasa hol felemelkedett, hol leereszkedett, míg lágy simogatása libabőrös kényeztetést okozott hátamon. Cirógatása olykor átváltott szeretgető karmolászásba, borzongást keltve egész lényemben, míg mélybarna bőre szinte veszélyt sugallva utasította porcelán színű kezemet menekülésre - mintha félnie kéne, hogy az apró tisztaságot elnyeli a sötétség.  

Nagyobb levegőt kellett vennem. Éreztem, ahogy testemben ismét végigáramlik a félelem, az űzött vadként tapasztalt kín és a keserűség, amit oly könnyedén elfeledtetett velem pár órára édes mámorával.

- Mesélj nekem Amy-ről. - Kérése éles késként hasította fel hegesedett szívemet, kétszer akkora sebet hagyva maga után. Tudtam, hogy nem ez volt a célja, mégis megdermedt mozdulatában kezem és felgyorsult szívem verése. Ugyanúgy rohant, akárcsak tegnap mi Michonne-nal a kis viskó felé.

- Olyan volt, mint egy jó karamellás latte - halk kuncogása biztosított arról, hogy halvány próbálkozásom sikert ért.

- Akkor még nálad is ízletesebb lehetett.

- Valóban. Olyan gyámoltalan volt... Jólelkű és gyermeteg... Szemei még a napsugárban úszó tenger vizénél is fényesebben csillogtak - cirógatása lágyabbá vált. Előttem lebegett húgom élettelen arca; a szürke bőre és hosszú, szőke tincsei.

Éreztem, ahogy Michonne közelebb húz magához, majd óvatos, szinte érzékelhetetlen csókot nyomott fejem tetejére. Koszos tincseim mellére hullottak, láttam, ahogy simogatásuk ingerli, mégsem engedett a vágynak. Tenyeremmel alhasát kezdtem simogatni - próbáltam tudtára adni, mennyire fontos számomra kedvessége. Az, hogy megmentett; hogy szóval tartott és nem hagyott elveszni.

Felnéztem szemeibe. Ében tekintete elrejtett minden érzelmet, még a szeretetet sem láttam bennük, ami tán több rettegést keltett, mint a ránk váró haladás az ismeretlen felé.

- Hány év is volt köztetek? - telt ajkait elhagyó szavak nem jutottak el egyenest tudatomig. Pár hosszú pillanatig még néztem rezdületlen arcát, majd visszahajtottam fejemet vállára. Belegondoltam, hogy mi lett volna, ha egy másik világban ismerkedünk meg. Talán nem is figyeltünk volna fel egymásra, de talán ott egy sokkal életvidámabb Michonne mosolygott volna rám minden reggel. Úgy éreztem, mintha egy zsáknyi követ zúdítottak volna mellkasomra. Halk, kisebb fuvallatban nem is hallható hangon súgtam válaszomat fekete bőrére.

- Tizenkettő.

~ 菫