Műfaj: egyperces, H/C
Szereplők: optional bias x reader
Figyelmeztetés: A történet elméleti síkon femslash (nő x nő)
Kínoz a féltékenység. Tudod, hogy csak a barátaival van, velük
ment el szórakozni, mégis minduntalan jelenik meg előtted a kép,
ahogy hosszú haját valaki más simogatja; ahogy ajkait valaki más
kóstolgatja, míg te otthon sínylődsz bűntudatodban, amiért
hagytad, hogy ismét elbeszéljetek egymás mellett. Bánod, hogy
mindig makacskodsz, mégis bosszant, hogy csak te érzed mindennek
súlyát, s a nő, aki érzelmeidet folyton összekuszálja, jelét
sem mutatja zavarodottságának.
Szemeidben könnyek gyűlnek, ahogy elhiteted magaddal, mindenki más
fontosabb számára, mint te. Még egy találka is hamarabb érdekli,
mint a békülés veled. Szíved sajog, mintha egyszerre mártanák
forró ólomba és szúrnák át égető karddal. Elméd mélyén
tudod, mindez hazugság, csak magadnak okozol ezekkel a gondolatokkal
fájdalmat, mégsem tudod uralni az érzéseket, melyek
elhatalmasodnak feletted, mikor figyelmen kívül hagy; mikor tudod,
hogy mással jól mulat, míg te egyedül bántod önmagad.
A düh és a magány keveredik benned, feltüzel, s azt kívánod,
bár nemet tudnál neki mondani; bár ne függnél tőle ennyire; bár
ki tudnád zárni, ahogyan ő is tesz veled. Haragszol magadra,
amiért ilyen gyenge és magatehetetlen vagy vele szemben, még
szemeid is elhomályosodnak a könnyektől, mikor a bejárati ajtót
nyikordulni hallod.
Tudod, hogy ő ért haza. A nő, aki hosszú, feszes nadrágban, V
kivágású, halvány blúzban és erős sminkkel lép be a
nappaliba. Oda, ahol a kanapén órák óta összekuporodva próbálod
túltenni magad rajta; erőssé kovácsolni szíved, hogy élesen
tudj hozzá szavakat intézni – hogy fájjon neki úgy, mint neked.
E gondolattól könnyeid útnak erednek. Gonosznak érzed, hogy így
viszonyulsz hozzá. Hiszen sosem igazolta állításodat; mindig
őszinte volt, sosem kaptad csalfaságon. Igazságtalannak véled
magad, hiszen még mindig nem bízol meg benne teljesen; nem tudsz
hinni neki, hiába vágysz rá. Félted gyáva lelked, pedig jól
véled, csak kockáztatnod kellene.
Szemeiben szomorúság fénylik, mikor közelebb lép hozzád. Látod
rajta, hogy habozik, nem tudja, mi lenne a helyes lépés, mitől nem
gurulnál méregbe. Igazodott a hangulatingadozásaidhoz, a
félelmeidhez, hozzád.
Hagyod, hogy könnyeid tovább folyjanak arcodon, áradást indítva
ezzel, hiszen reméled, így eltávozik belőled minden, ami kedvesed ellen szól. Kezedet felemelve várod, míg ujjaitokat összefonja, majd
melléd kuporodva hajol közel hozzád, hogy homlokodhoz érintse ajkait, lágyan, miközben halkan suttogja, mennyire sajnálja.
Tudod, hogy te vagy a rossz; te vagy az, aki tönkreteszi a másikat,
s nem fordítva. Mégis gyenge vagy elengedni, önzően bilincseled
magadhoz, holott tudod, így csak elpusztítod.
~ 菫
Szia!
VálaszTörlésSajnálattal látom, hogy mostanában nem nagyon marad időd az írásra, ami nagy veszteség, ha az ember így tud írni. Bár véleményem szerint, még nincs minden írásod azonos színvonalon (ahogy ez sokunk esetében elmondható), ez a törtnet azonban nagyon szép munka volt. Nem tudom, mi kell neked ahhoz, hogy igazán ráérezz egy-egy történetre, mindenesetre azt a módszert alkalmazd szerintem, ahogyan ezt írtad, még ha ez nem is tudatos. :) Na, de ez csak zárójeles megjegyzés volt ám.
Az első dolog, ami szembetűnik (azok után, hogy az ember kigyönyörködte magát a blogban, a szépen formázott csinos kis sorokban, és kacér behúzásokban xddd) , szóval, ami először feltűnik, az az elbeszélés módja. Az elbeszélő saját magát szólítja meg, s önmagának mesél. Ez rögtön egy kicsit feszült, kicsit „beteg” hangulatot ad a történetnek, de azt kell, mondjam, hogy ez hihetetlenül jól passzolt hozzá. Nagyon egyedi és okos megoldás, még ha azonnal ki is kéred mindjárt, hogy nem tudatosan döntöttél emellett. Igen, tudom, hogy ösztönös író vagy, de ettől ez nem von le semmit ennek értékéből.
A másik, ami szintén nagyon erősen jelen van, az a megfogalmazás, a választékosság, az hogy rettenetesen erős érzelmi töltettel rendelkező szavakat használtál. Nagyon szép munka. Egy szóismétlés nincs az egészben, mégsem tartalmaz semmilyen objektumhoz és nyílászáróhoz hasonló műanyagságot. Természetes, szenvedélyes, érzelmekkel teli.
Egyetlen negatívumként a felsorolásszerű külső leírást említeném, ami kicsit elsietés hatását kelti, mintha le akartad volna tudni a karakterleírást. Zárójelesen, egy ilyen terjedelmű történetbe szerintem is elegendő ennyi leírás, pláne, hogy a szereplő-megjelölésből is láthatjuk, hogy nincs konkrétan megformálni kívánt személy.
Összegezve, ez a történet gyönyörűen adott át nagyon mély, erős érzelmeket. Becsületére váljék annak, aki ezt utánad csinálja, pláne ilyen rövid terjedelemben. Még sok ilyet!
Köszönöm, hogy olvashattalak! :)
Xiumaru
Sziaa.~
TörlésIgazán sajnálom, hogy még csak most tudok Neked válaszolni erre a hosszú, majdnem olyan terjedelmű véleményre, mint maga az egyperces. Még aznap este láttam a komidat, de nem úgy alakultak a dolgok, hogy legyen is időm normális választ adni.
Bár én csak azt veszem észre, miket írok könnyedén, és miket agyalva, örömmel tölt el, hogy a második olyan írásomról is hasonlóan szép gondolatokkal vagy, amit erőfeszítés nélkül, pár perc alatt dobtam össze, mint az elsőről. Sajnos nem minden műfajban tudok átélt érzéseket/gondolatokat alkalmazni.:D Talán ezért sem azonos a színvonal minden írásomnál.
Valóban nem tudatos volt az elbeszélés módja. Szintén "kérésre" íródott a történet, bár korántsem olyan műfajban, mint azt elképzelte az illető, de szerencsére elfogadta ezt az állapotot is. Az ő kérése volt, hogy ilyen formában íródjon a történet, és ki vagyok én, hogy nemet mondjak az extra vágyaknak? xd
Igazából nagyon féltem tőle, hogy átolvasás nélkül, rögtön megírás után fel is tettem, hiszen írás közben nekem a terjedelem rövidsége miatt úgy hatott, mintha többször használtam volna egy-egy szót a kelleténél. De nem vitt rá a lélek, hogy visszaolvassam, akkor főleg nem. Szóval örülök, hogy ez mégsem volt olyan "veszélyes", mint gondoltam.
A karakterleírás csak egy olyan dolog volt, ami hirtelen formált alakot a fejemben, azzal a gonddal, hogy így semmi nem lesz annak a szerencsétlennek a külsejéről. Talán nem kellett volna oda.
Én köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat! Örülök, hogy ilyen jó véleménnyel vagy róla!
Sumire