Megjegyzés: Az egyperces egy Music Challenge keretein belül íródott, a kör dala: Taeyong - Blue
Műfaj: Slice of life
Vidáman
nézett felhőtlen magasból a nap. Vakító fényessége követelte, hogy mindenki
eltakarja szemeit, miközben magasztos tekintélyével kémlelt lefelé – szinte hallani
lehetett, ahogy parancsba kiáltotta alattvalói térdre ereszkedését. Lomha
szellő szaladt végig a víz felszínén, míg karjaimat nem győztem elrejteni a kristálykékség rengetegében a gőgös csillag forróan száraz perzselése elől. A cseppek
fáradhatatlanul pillanatok alatt párologtak el bőrömről.
A
tenger nyugodt volt, majdhogynem oly mozdulatlan, mint egy erősebb viharban a
feliratokkal felcímezett sírkövek lapjai. Mélysége egyszerre vonzott és
riasztott. Vágytam arra, hogy elfedjen, hogy általa repüljek – azt akartam,
hogy fizikailag érezzem, amit lelkileg képtelen voltam elfogadni. Úgy harcoltam
a boldogság ellen, mint mások a céljaik mellett. Féltem, ha beljebb úszok,
leránt, magába ölel és többet nem ereszt – majd az örök sötétség rabjaként
élném át újra és újra hibáimat, csalódásaimat és szomorúságomat.
Lassan,
alighanem pehelysúllyal dőltem hátra, rábízva testem a felhajtóerő kemény
munkájára, azután pedig hagytam, hogy egész lényemet égesse az öntelt napunk –
simogatása fájdalmas volt és mámorító egyszerre.
Szerettem
volna visszaúszni a partra, Jiwon ölelésébe temetkezni, átadni önmagam a problémamentes,
zavartalan jövőnknek, ahol mindketten a magunk útján válunk sikeressé – egymás mellett.
Rengetegszer epekedtem azért, hogy ne süllyedjek minduntalan el fénytelen
gondolataimba; hogy legyek elég derűs az elégedettséghez – de folyton rá
kellett ébrednem, hogy vőlegényem jelenléte nélkül olyan vagyok, mint egy üresnek
tűnő váz, amiben csak az éjszínű massza zizeg szüntelen.
Nem
akartam ezt érezni, mintha egyedül semmit sem érnék, túl kevés lennék.
A
nyaralás ráébresztett arra, mennyire elnyomtam magamban az érzelmeimet; hogy
mennyire igazságtalan vagyok Jiwonnal, amiért az eljegyzésre igent mondtam,
mégsem tudtam teljes egészében beavatni abba, ami bennem zajlik szakadatlan. Halvány
önmagamat adtam, amitől mintha csak megtévesztettem volna – hazugság, melyet
saját bizonytalanságom épített fel körém.
Hirtelen emeltem fel fejemet, alakommal belesimulva a tenger hűvös érintésébe, majd teljesen alábuktam. Olyan határozottan és zabolátlanul kezdtem el úszni a feneke felé, mintha válaszokat kapnék a legmélyén mindarra, ami miatt nem tudtam kibékülni önmagammal, s ami miatt képtelen voltam odaadó bizalommal mezítelen lelkembe fogadni egy másik embert. A végtelen úgy nyúlt felém, mint egy nagyon régi jó barát, kinek szelleme több életen át végigvezetett; kinek nem kellett szavakkal kifejeznem, milyen vastag gyökerekkel vájta belém magát az elkeseredés és bánat. Engedni nem akaró karmai ellen küzdeni sokszor olyan volt, mint énekelni hang nélkül.
Éreztem, ahogy a tüdőm levegőért kiált – izmaim elernyedtek, majd lábfejeim segítségével irányba vettem a felszínt, hogy válaszok nélkül ismét szembenézzek az egyetlen személlyel a fehér homokos parton, aki miatt törekedni kezdtem a boldogság tövisekkel kirakott útját megtenni.
Szia! ^^
VálaszTörlésEz a novellád tök olyan volt, mintha az előzőnek a folytatása lenne, lehet nem, és csak nekem volt olyan, de amúgy tetszett ez a „kapcsolat”. Elszomorított, hogy a lány ennyire nem érzi magát jól, hogy a boldogsága ellen önmaga akadályozza meg magát; ez amúgy nekem kicsit furcsa is, mármint miért akarja az ember a saját boldogságát megakadályozni? Azt gondolni, hogy nem érdemli meg, akár valamilyen sérelem miatt is, de mégis.. Tök rossz, hogy van, aki így érez, mert a boldogság lélekgyógyító, sokkal jobb szerintem boldogan élni, persze ezt nem lehet mindig. De úgy, hogy az ember megéli az apró örömöket, meglátja a kisebb dolgokban a szépet, ahol más talán nem, ugyanakkor a nehéz, szomorú helyzeteket is megéli persze, mert a kettő így egészíti ki egymást. És pont Bobby mellett ;; Hát, nem tetszett ez nekem, hogy hazugsággal ment hozzá, hogy nem szereti úgy őszintén? Ez nagyon nem jó szerintem, ha valakik így kötik össze az életüket, hát nagyon nem fair a másikkal szemben, és rip Bobby ;; De reméltem, hogy a lányka inkább a boldogság felé törekszik, legalábbis azzal kezdve, hogy őszinte lesz Bobbyval, mert minden úgy kezdődik. Tetszett, ahogy leírtad a tájat, ahogy a Nap behódoltatja maga előtt a mindenséget, és ez a kifejezés is nagyon megfogott: „mezítelen lelkem”. Ami viszont furcsa volt, vagyis én még sose gondoltam így a nyugodt tengerre, mintha egy temető lenne, ez kicsit borzongató gondolat volt, de még nem találkoztam vele, érdekes volt, hogy így jellemezted.
Ezzel a novellával felidézted előttem, amikor Görögországban voltam pár éve, és mennyire imádtam a tenger! Hát annyira hiányzik! És emlékszem, mennyire fárasztó volt még egy méterre is leúszni, annyira sűrű és erős volt a víz, ahogy egyre lejjebb próbáltam menni, mert szerencsétlenségemben leesett a vagy 7 méter vagy mélyebb tengerbe a búvárszemüveg XD Hát kicsit se volt gáz, amikor egy 10 éves forma gyerek hozta fel, mert egyszerűen kilökött magából a víz XD Mindenesetre jó volt egy pár perc erejéig elmerülni ebben a képzeletbeli tengerben, amit elém vetítettél.
Köszönöm, hogy olvashattam! ^^
Heyo!
TörlésBevallom, valóban terveztem kapcsolatot fűzni a kettő közé, szóval örülök, hogy feltűnt ez neked anélkül, hogy külön említettem volna! Igazából a kérdés szerintem nem az, hogy miért akarja megakadályozni a saját boldogságát, hanem hogy miért érzi úgy, hogy meg kell akadályoznia. Szerintem elég bonyolult ez a hozzáállás, érzés, nyilván nem könnyű átérezni, sőt én annak örülök, hogyha valaki nem tud ezzel azonosulni. Én elég pesszimista ember vagyok, legalábbis mindig annak titulálnak, de ha azt nézem, hogy az apró dolgokat ugyan tudom értékelni és kis időre jobb kedvre tud deríteni, mégsem olyan, ami napokig kitartana, míg egy rossz hír, történés akár hetekig képes marcangolni, így elfogadom mások véleményét, mennyire rosszul látom a dolgokat néha. :c Igazából nem az, hogy hazugsággal megy hozzá, csak kevésbé tud megnyílni neki annyira, hogy teljes egészében lássa a lelkét és ne csak azt, amit nem fél megosztani másokkal. Sajnálom, hogy ez annyira nem ment át, hiszen nem arra akartam kilyukadni, hogy nem szereti Bobby-t, főleg az utolsó bekezdéssel próbáltam erre utalni, de belátom amúgy, hogy mivel elég szenvedősen jöttek a szavak erre az egypercesre, így valószínűleg sok helyen hézag maradhatott!
Örülök azért, hogy sikerült kellemes emléket felidéznem, még ha az ott helyben kínos is lehetett akár! :D Köszönöm szépen, hogy leírtad, mi nem tetszett vagy nem értettél, valamint azt örülök, hogy a leírásaim azért továbbra is tetszettek - a temetős hasonlatom ellenére is. *haha*
Szia!^^
VálaszTörlésHát engem ez a novellád most nagyon megérintett. Nagyon tetszett, ahogy tenger mélységét a lélek mélységével hoztad összefüggésbe, és a kettős érzéseket is, amiket hordoz magában. Nagyon sajnáltam, hogy így érzett Bobby Jiwonnal kapcsolatban, és hát ez egy szörnyű érzés, mikor az ember ott kéne legyen egy kapcsolatban, de mégsem tudja teljesen beleadni magát. Nem is igazán tudom, ezt hogyan is lehetne megfogalmazni, de nekem abszolút átjött minden érzés, teljesen bennem volt, ahogy lemerült az óceán mélyére, hogy válaszokat találjon. Sajnos szerintem ez egy tök gyakori dolog, hogy csak félig-meddig vagyunk benne kapcsolatokban, mert nem merjük, vagy tudjuk a teljes önmagunkat odaadni, de az abszolút pozitív, hogy itt ez föl lett ismerve, és Jiwon szemszögéből ugyan nem ismertük a szituációt, de remélem találni fognak erre idővel megoldást.
Ami a legjobban megfogott, az a "mezítelen lelkem" kifejezés. És tök érdekes is, mert mikor anno én először hallottam ezt a számot, rögtön a "lélek meztelensége" jutott róla eszembe, és én is beleírtam ezt a novellámba, és tök érdekes, hogy ennyire egyre gondoltunk :D
Nagyon tetszett ez a novellád is, várom már a következőt!
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Heyo!
TörlésÖrülök, hogy tetszett és felismerted az összefüggést, az egészet szerettem volna erre építeni, csak valamiért sehogy sem akart összejönni úgy, ahogy eredetileg szerettem volna rip. Annak is örülök, hogy az érzést is át tudtam adni neked, még ha ez nem is épp egy kellemes dolog - szóval némiképp sajnálom is, ne nézzetek szadistának!
Amúgy ez a "lélekmeztelenség" nekem is feltűnt, mikor olvastam az egypercesedet, csak még nem írtam ugyebár hozzá :D Engem is meglepett kissé, de szerintem maga a dal annyira jellemzi ezt a kifejezést, hogy lehetetlen lett volna eltekinteni felette.
Köszönöm a kedves szavaidat!
Szia!^^
VálaszTörlésBevallom őszintén, én első alkalommal olvasok tőled, de nagyon valószínű, hogy a challenge kereteit leszámítva sem utoljára :)
Viszonylag rövid novellát küldtél be, de annál tartalmasabbat. Minden mondatodon érezhető az átgondoltság, de nem fojtod meg az olvasót a képekkel, egészen könnyed textúrája van a szövegnek. A kezdő kép zseniális, eszembe nem jutott volna így megfogni egy tengerparti képet, mégis minden leírt mozzanat megjelent a fejemben a hozzájuk tartozó érzetekkel együtt.
A kapott dal is szépen kiérezhető volt az egypercesedből, úgy vettem észre, hogy némileg a dalszövegre is reflektált.
Tetszett, ahogyan mélyebben gyökerező problémát ragadtál meg egy viszonylag hétköznapi keretben és annak csak egy pillanatnyi szeletét adtad át, de az éppen elég volt ahhoz, hogy a lényeges dolgok érthetőek legyenek.
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Hát, igen. Én tudtam azonosulni az érzéssel, amit át akartál ezzel adni, és szerintem még nagyon sokan tudnának, nem is tudom hogy jellemezni ezt a dolgot, bár te ott a valaszodban elég jól megfogalmaztad "miért érzi úgy, hogy meg kell akadályoznia a boldogságát", ehhez még hozzatennem a bizonytalanságot, meg saját magamból kiindulva ez már így nálam egy állapot, amin nem szeretek változtatni, mert ha változtatok, akkor az valameddig pozitív, aztán jön a pofára esés és az meg képes elnyelni hosszú időre. Ezt valóban nehéz megfogalmazni, de amúgy te egész jól atadtad, tetszettek a leírásaid, bár a végére egy picit olyan érzésem volt, hogy elfogyott a löket, ami az elejeben meg benne van, bár nem csodálom így, hogy alapból nyogvenyelosen írtad. De annak örülök, hogy a végén utalsz rá, hogy a nő azért megprobalja és ad egy esélyt a boldogságnak.
VálaszTörlésAzért örülök neki, hogy írtál, és szerintem eddig a te novelladban érződik a legjobban ez a lélekmeztelenség.
Szia^^
VálaszTörlésNagyon azonosulni tudtam ezzel a kis novellával. Olyan dolgokat fogalmaztál meg, melyeket érzek, de még én magam sem tudom nevén nevezni őket. Nálam egyébként úgy van, hogy 90%-ban minden happy, aztán van az a 10%, amikor megjön a világ vége hangulat akár teljesen oktalanul. És tudom, hogy ilyenkor nem a környezetemben van a hiba, hanem bennem, de nem sikerült ezen még túllendülnöm. Valószínűleg vannak olyanok, akikbe ez a valami bele van kódolva, és a legboldogabb pillanatot követően is a legmélyebb szakadékba zuhanhatunk. És szerintem ezt az állapotot csak az értheti meg, aki átéli, a többieknek egyszerűen értelmezhetetlen, hogy miért „depis” valaki, akinek semmi oka nincs rá. (a depis nem jó szó, csak nem tudok rá jobbat)
Nekem nagyon tetszett, hogy a tengert egy temetőként jellemezted. Tulajdonképpen sokkal szívesebben venném, ha halálom után a tenger habjaiba szórnának a hideg föld helyett…
Nekem az a bekezdés tetszett a legjobban, amikor elkezdett úszni a tenger feneke felé. Az, hogy vastag gyökerekkel vájta bele magát az elkeseredés és bánat… Talán ez fejezte ki a legjobban azt, amit abban a 10%-ban szoktam érezni… És a hang nélkül éneklés kifejezés is nagyon tetszett.
Örültem, hogy végül feljött a víz alól, mert egy pillanatig azt hittem, ott fog maradni… A boldogság tövisekkel kirakott útja kifejezés is nagyon megfogott. Szerintem így még nem találkoztam vele, pedig nagyon találó, hisz nem létezik olyan út, ami csak mókából és kacagásból áll, és pl. a rózsák is milyen gyönyörűek, de fájdalmat okozó tövisek nélkül ők sem léteznek.
Elgondolkodtató volt ez a kis szösszenet. Köszönöm, hogy olvashattam!
Heyy
VálaszTörlésKépzeld, ezt is megéltük, hogy rávegyem magam a kommentre! Írjuk fel pirosbetűs ünnepként.
Szóval... Úgy örülök, hogy sikerült megvalósítani azt, hogy legyen összefüggés a novellák között. Remélem, tudod így folytatni tovább is!
Az érzelmek teljesen átjöttek. Mikor erről beszéltünk, és kérdezted, hogy ezt meg hogy fogom megírni: hát így!
Imádtam a hangulatát, ahogy a nap égeti a bőröd, és lebegsz a vizen, és már itt látszott a sírköves hasonlatnál, hogy ebből nem fluff lesz.
Aztán jött a mélyvíz szó szerint. Elég részletes betekintést kaptunk a lelkivilágába: tartja a távolságot a boldogságtól, illetve a kapcsolatában is hamis képet mutat magáról.
Összességében egy nagyon szép egypercest kaptunk, és én is szeretnék ilyen minőségi "nehezen megszülető" novellát írni!
Illetve még egy gondolat: higgy magadban. A napokban elég sokszor volt erről szó, nem szabad magadban kételkedni! És ha nekem nem hiszel, emlékezz Eszti szavaira.
Köszönöm, hogy olvashattam^^
Layla